Roham 5
 
 
Egy tökéletes lap keresése

A huszonegyedik századi ember mindennapjainak egyik legmeghatározóbb élménye a folyamatos változás, és körülményei elsősorban attól függnek, hogy ezekhez a változásokhoz miként képes alkalmazkodni. Aki a Roham magazint megjelenése óta figyelemmel kíséri, elmondhatja, hogy a lap jól tükrözi a világ változásait, hiszen két egymásra hasonlító lapszámot nem forgathatott még a kezében. Az elmúlt két évben folyamatosan bővülő szerkesztőség a „Tökéletes Lap"-ot kereste, és sok tekintetben bátran változtatott az újságon. E munkának köszönhetően a Roham jelenlegi, immár ötödik számáról elmondható: alapvetően megfelel az eredeti célkitűzéseknek, és a befektetett energia nem volt hiábavaló. A magam részéről bízom benne, hogy impresszumunk hosszú évekre változatlan marad, és az összeállt csapat képes lesz közösen dolgozni azon, hogy egyszer majd a jövőben kikerüljön kezei közül a „Tökéletes Lap”.

Önöknek pedig, addig is, jó szórakozást!


Előszó
 
 

Novellák, elbeszélések Versek Képregények
  • Szabó Balázs
  • Stark Attila
    • Kulocity, 2. rész
  • Kárpáti Tibor
    • Transformers - Traffic Jam [pdf]
  • Szöllősi Géza
    • L. és G.; T. és A. [pdf]
Galéria
Roham #5
Irodalmi és művészeti magazin
2007. november


Főszerkesztő: Korchma Zsombor
Irodalmi szerkesztők: Mikó Csaba, Sipos Zoltán, Tick Péter, Varga Illés
Művészeti vezető: Szöllősi Géza
Lapterv: Stark Attila
Illusztrációk: Baranyai András, Győrffy László, Kiskovács Eszter, Szöllősi Géza
Korrektor: Trethon Judit
Címlap: Szöllősi Géza

Kiadja: Roham Kultrális Egyesület
Felelős kiadó: Korchma Zsombor

HU ISSN 1787-3967
48 oldal
A Roham magazin ingyenes!
 
 

 

 
  Vissza
Ebben a témában nincs hozzászólás.





 

Hozzászólásom a témához:
Nevem:
Hozzászólásom:
Kérlek írd be a
számot